Újrakezdés, egy újabb cél elérése érdekében!
Sziasztok!
Majdnem napra pontosan egy éve jelentkeztem utoljára, amikor is sikerült elérnem az akkoriban kitűzött célt, az 56 kg elérését. Most viszont újra jelentkezem, mert szeptember elejétől újrakezdtem a "diétát", a végső cél, az 50 kg megvalósítása érdekében. Az egyre kisebb súly felé haladva, már nem fog olyan gyorsan menni a fogyás, mint még anno amikor először belevágtam, és még nagyobb kitartást és türelmet igényel. Őszintén szólva a mai Cscs-től kapott üzenet hatására gondoltam úgy hogy elkezdek újra blogolni a 90 nap alakulásáról.
Jelentem az eltelt egy év alatt sikerült megtartani a súlyomat, 55-56 kg között mozogtam folyamatosan, egy alkalommal kúszott vissza a mérleg 58 kg-ra, de szerencsére hamar észbe kaptam, és egy hét alatt visszaálltam az 56 kg-ra.
Terveim szerint most is megosztom minden egyes nap alakulását, hogy mit ettem, mennyire sikerült betartani, mennyire volt éppen nehéz vagy könnyű, és persze amikor csak tudom a recepteket is megosztom veletek.
Őszintén szólva, még mindig vállalom, hogy lesznek olyan napjaim amikor nem sikerül mindent maradéktalanul betartani, mert úgy vagyok vele, hogy ha mondjuk gyümölcsnapon már nagyon megfájdul a fejem, vagy úgy érzem hogy nem bírom tovább, akkor biztosan be fogok kapni valamit, persze nem körömpörköltre gondolok vagy egy tálca hatlaposra :)
Továbbra is vannak alappillérei a diétámnak, miszerint megiszom minimum 3 liter folyadékot, amiből másfél liter zöld tea, amit a délelőtt folyamán szoktam elfogyasztani. És ami nekem még eredményesebbé tette a fogyást, az a mozgás, még mindig a pilates nálam a kiválasztott, de akár már az is sokat jelent, ha a munkából hazagyalogolunk, a buszozás vagy éppen az autózás helyett.
Aki erre téved, és esetleg kérdése lenne, vagy csak valamiben bizonytalan, mindenkinek nagyon szívesen segítek, vagy csak ha néhány biztató szóra van szükségetek, akkor is számíthattok rám. Persze nem garantálom hogy én is mindig kirobbanó formában leszek :)
Ma mondjuk teljesen jó napom van, mert szénhidrátnapnál tartok, ami szerintem sokak számára a legkönnyebb, de azért már lélekben rákészülök a holnapi gyümölcsnapra.
Szóval ezentúl ha időm engedi, akkor igyekszem jelentkezni, sok sikert és kitartást kívánok nektek is! Olvadó kilókat és kirobbanó jókedvet kívánok!!!!!!